Maklár új Sportöltözője

Makláron kispálya, lelátó és klubház is épül majdHa most élne, egész biztos nagyon büszke lenne Adler Sándor. Tehetné ezt joggal a Makláron élő fiatalok sportolását 1935-ben hivatalos keretbe foglaló egylet alapítója, akinek nevét 2005. augusztus 20-a óta viseli a helyi sporttelep. A létesítmény ugyanis olyan vadonatúj öltözőépülettel gazdagodott, amellyel régi álmuk vált valóra a klub sportolóinak, és a futballt szerető közönségnek. A 85 éves, eredetileg bikaistállónak készült építmény több mint negyven éve szolgált öltözőként a focistáknak, míg az EMVA - LEADER pályázaton nyert 13,3 milliós támogatásból, és az önkormányzat mintegy 8 milliós saját forrásából felhúzott klubház kizárólag a sport céljait szolgálja, benne korszerű vizesblokkokkal, szertárral és irodával is.

- Csak az elismerés hangján szólhatok az önkormányzat pozitív hozzáállásról, a Maklár Sportegyesület labdarúgó szakosztályának vezetőiről, így Vojtekovszki Csaba és Misz György munkájáról, akiknek a kezdeményezése megértő fülekre talált. Mindenhol kellenek a hozzájuk hasonló, örökmozgó társadalmi megbízatású személyek – mondta az átadó ünnepségen Várkonyi Ferenc, az MLSZ megyei igazgatója.
A további fejlesztésekről Vojtekovszki Csaba azt árulta el, hogy a labdarúgó szövetség által kiírt pályázatok segítségével például mintegy 500 m-es kerítésrendszert, játékos kijárót és új kispadokat is építenek.