Demjén

Demjén határában újkőkori leleteket, valamint honfoglalás-kori villás nyílhegyeket találtak. Írott forrás 1331-ben említi először Demyen névalakban. Csanád egri püspök vásárolta meg, majd 1331-ben – már mint esztergomi érsek – az egri káptalannak adta. 1363-ban Mihály püspök a gönci tizedeket cserébe adta a káptalannak Demjén faluért, mely ettől kezdve 1804-ig az egri püspöké, 1805-től pedig az érseké maradt. Régi neve Deménd.

Az 1476-1486 között készült urbarium elmondja, hogy Demjén a püspöki birtokot képező Szarvaskő várához tartozott, s határában egy elpusztult település is volt (Kisdemjén), mely 1486 után sohasem népesült be többé. 1550-ben 9 házban lakó 18 házas férfi fizette a török földesúrnak a tizedet a búza, kétszeres, must, szénatermésből, a méhkas- és sertésszaporulatból.

1552-ben az Eger várát ostromló törökök elpusztították a falut, 1554-ig teljesen lakatlan volt. 1558 és 1564 között népesült be újból. Kisdemjén határát és erdeit Dobó István óta az egerszalóki jobbágyokkal együtt közösen használták. 1686-ban a falu lakosai még Eger megszállása előtt szétszéledtek. Az elnéptelenedés az Eger blokádja érdekében elrendelt kiürítés folytán következett be, s 1700-ig tartott.

A szőlőt 1712-ben telepítették a falu határába. Az 1720. évi országos összeíráskor a 15 magyar telkesjobbágy 168 köblös szántót és 40 kaszás rétet használt. Saját határukban marháikat legeltették, szántóik Pusztaszikszó határában voltak. 1729-ben a Kerecsendre települt első német telepes csoporttal együtt jobbágyságra lépett 5 német gazda.

1701-ben a más megyékből betelepülő új lakosság a vármegyétől megkapta az új telepeseknek engedélyezett adómentességet, amennyiben az állami kapuadót felerészben, a katonai beszállásolás és fuvarozás terheit egészben elengedték nekik három évre. A helyi jobbágyok saját határukat – terméketlensége miatt – a Rákóczi-szabadságharc óta nem művelték, hanem marháikat legeltették rajta. Ehelyett Pusztaszikszó határában vettek művelés alá szabadfoglalásként különböző nagyságú földdarabokat. A szőlőhegy aljában kőfejtő volt, itt egy mester állandóan termelte az építőkövet. A téglaégető létesítése valószínűleg összefügg a templom építésével, melyet 1777-1780 között emeltek. 1799-ben a földek mérnökileg ki lettek mérve a jobbágytelkekhez, a termények ötszörös termést hoztak, mégis kedvezőtlen volt a lakók helyzete, tele voltak adóssággal.

A 20. század első felében, a Pünkösd-hegy aljában fekvő Demjén nagyközség volt az egri járásban, melyhez Albertmajor és a Vas-tanya néven ismert puszták tartoztak. A község házainak száma 222 volt. A magyar anyanyelvű lakosság két kivétellel római katolikus vallást gyakorolt. Mint fiókegyház, a kerecsendi anyaegyház filiája volt. A tankötelesek oktatása elemi és a továbbképző iskolában történt, 4 tanító közreműködésével.

A község lakói őstermelésből éltek (814 fő). Ipari vállalata volt az Egri Érseki Kőbánya és a Bauer-féle kőbánya. Hét kisiparos működött a községben, közülük 6 nem tartott alkalmazottat. A kereskedelmet a Hangya Szövetkezet bonyolította le, mely vegyeskereskedést üzemeltetett. A község egészségügyi ellátását a 11,5 kilométerre lévő körorvos végezte, gyógyszertár, kórház legközelebb szintén Egerben volt. Egy szülésznő élt a községben.
A 20. században Levente Egyesület (1924), Önkéntes Tűzoltó Testület (1929) és Polgári Lövész Egyesület (1935) tevékenykedett a faluban.
Az I. világháború harcterein küzdő katonák között 376 demjéni lakos harcolt, kik közül 35-en életüket vesztették.

Az 50-es évek elején a kisbirtokosok termelőszövetkezetet alakítottak; 1956 után, a 60-as évek elején az egész falu egy tsz-be tömörült. A tsz 1949-1964 között ‘December 21. Tsz’, 1964-től ‘Haladás MGTSZ’ néven működött tovább. Először még állattenyésztéssel is foglalkoztak, majd a szőlőtermelés gazdaságosabbnak bizonyult, és arra fektették a fő súlyt. 1977-ben aztán érthetetlen változás állt be a község életében. Közigazgatásilag Kerecsendhez, a tsz-t pedig Egerszalókhoz csatolták. Így megosztott lett a község. Ez rá is nyomta a bélyegét a fejlődésre: stagnálás következett.

Kulturális emlékek, hagyományok, nevezetességek

A községi pecsét címeralakja: ekevas, három búzakalász; körirata: E.P.D (Egri Püspöki Domínium), Demind A. 1772. ötágú korona.

A falu a XIX. század közepéig ólas-kertes település volt. Jelenleg a telkek többségét magában foglaló Fő utcához két régi falurész, a Berga és a Bendom csatlakozik. A falu közepén emelkedő templom a falut két részre osztja, alvégre és felvégre. 1920 után a falu északnyugat felé a Pást nevű területen, 1945 után a déli végen terjeszkedett. A lakóházak uralkodó típusa nyeregtetős, szarufás-torokgerendás és háromosztatú ház, gazdag vakolatdíszes oromzattal. Demjén népi építkezésének emlékeit leginkább Kerecsend és Egerszalók, a két szomszédos község iparosai készítették.

A demjéni kőfejtőről 1701-ben történt először említés, amikor Pezti János kőfaragó az egri Szent Mihály templom helyreállításához 48 db ablakkövet szállított. Az 1730-as években a Szőlőhegy aljában is volt kőfejtő, melyet Steyer János egri kőfejtő üzemeltetett, mint bérlő. Az „alsó” kőfejtő az úgynevezett Eresztvényi bányával azonosítható, míg a „felső” a Pünkösdhegyi bányaként volt ismert. 1859-ben Szabó József geológus felkereste és megvizsgálta a környéket, s leírása szerint a riolit legnevezetesebb lelőhelye Demjénben a Pünkösd hegyi bánya, ahol a kőzetet útépítéshez fejtették; a Hideg-völgyben ugyanez a kőzet található. Az Eresztvényi bánya köveit igen jól faraghatónak találta, mely ellenálló a tűzzel, vízzel, faggyal szemben. Az itt kitermelt köveket útépítésen túl hídépítéshez, faragottan határjelző vagy kútfalazati, illetve fedőkövek, lépcsők, sírkeresztek és oszlopok készítésére használták fel. 1943-ban még mindig szobrászati felhasználásra alkalmas kőként volt ismert. Az 1940-es évek végén a bányát a kitermelt kő szállítási nehézségei miatt bezárták.

Több évszázados működése alatt a megye több nevezetes épülete, szobra készült az itt kitermelt kövekből, pl. az egri barokk székesegyház, a kápolnai serház, Haller Sámuel gyöngyösi építkezése; az egri székesegyház előtti szobrokat szintén az eresztvényi bánya köveiből faragták. Felhasználták abban az időben vashámorok, gőzmalmok, kemencék építéséhez is. A bányászat eredményeként az idők folyamán létrejött a 100×400 m-es bányaudvar, melyet 15-18 m magas bányafal határol.

Egerszalóktól délre, a demjéni határban, a barlanglakások felett, valamint a Remete-völgyben, a Gyalogosok kútja fölé emelkedő riolittufa falon kaptárkövek láthatók. A fal keleti részén riolittufába vágott borospincék húzódnak. A határában, a Pince-völgyben egy tufába vágott barlang található, melyet a hagyomány remetebarlangnak tart.

A település 1990 után újra önálló lett. Az alapellátást nyújtó intézmények (iskola, óvoda, egészségügyi hálózat), részben új épületekben nyertek elhelyezést, felszereltségük viszonylag jónak mondható.
A település vezetékes ivóvízzel, telefonnal, gázhálózattal, szennyvízcsatornával és optikai vezetékes kábeltévé-hálózattal rendelkezik. Demjén Község rendezési tervét 2001-ben fogadta el az Önkormányzat.

A közelben lévő, jelentős fejlődés előtt álló egerszalóki hőforrás kedvező lehetőségeket teremt Demjén idegenforgalmi fejlesztése számára.