Noszvaj

Noszvaj a Bükk hegységben, annak déli lejtõjén és Noszvaj környékén feltárt õskori leletek (a subalyuki, istállóskõi és más barlangok) bizonyítják az ember korai megjelenését és huzamosabb tartózkodását ezen a területen.

Az 1932-ben Cserépfalu határában, a subalyuki barlangban találták meg az õsember szerszámait, tüzelési helyeit, az elejtett állatok csontjait és feltártak egy sírt, amelybõl egy nõ és egy hároméves gyermek maradványai kerültek elõ. A leletanyagok alapján megállapítható volt, az õsember 35-37 000 évvel ezelõtt tartózkodhatott ezen a területen. A barlang "vadásztanya" volt, lakói a neandervölgyi típushoz kapcsolhatók idõben és embertani szempontból.

A Bükkben és annak lejtõin a réz-, bronz- és vaskorszakból is találunk bõségesen az ember jelenlétét bizonyító leletanyagot, mely igazolja, hogy a délrõl jövõ új és fejlett, a mezõgazdaságot is magába foglaló mûveltség nyomai ezen a környéken is megtalálhatók. A falu határában is láthatók kaptárkövek, amelyeknek érdekes alakján túl rendeltetését és célját még a mai napig is vitatják. Az Eged-hegy déli oldalában feltárt és gazdag leletanyagot adó szkíta temetõ is bizonyság arra, hogy Noszvaj és környéke már a távoli múltban is a különbözõ népek és korok települése volt. A Várhegyen lévõ földvár ásatásakor talált cserépedény-töredékek és egyéb használati tárgyak korát a XIII. századra teszik a kutatók, de majdnem bizonyosnak látszik a földvár korábbi létezése.

A településrõl hiteles, okleveles forrást 1248-ból, IV. Béla király idejébõl ismerünk legkorábban. Az abban megjelölt idõpont nem a település kialakulásának vagy birtokba adásának ideje, hanem annak IV. Béla által való megerõsítését bizonyítja. Ez az okirat Noszvajra vonatkozóan csak az egri püspökség birtokos jogát bizonyítja, vagyis azt, hogy a falu 1248-ban villa episcopalis (püspöki falu).

A kutatások szerint a honfoglalás idején ezen a környéken szláv települési foltok voltak, a falu neve Neznay, Noznay is szláv személynévvel azonosítható, tehát a település Árpád-korabeli.

Noszvaj a honfoglalást követõen nem törzsi, illetve nemzetségi, hanem fejedelmi, majd királyi birtok lehetett, majd azt követõen adományozás folytán a püspöké lett.

Noszvaj - bár területileg, közigazgatásilag 1948-ig Borsod megyéhez tartozott - birtokjogi és minden más egyéb kapcsolatait tekintve egészen a XVI. század második feléig, pontosabban a török hódoltság kezdetéig az egri püspökséghez, majd a felsõtárkányi karthauzi szerzetesekhez kötötték. Egyes források szerint 1275-ben az Egerbe és környékére telepített vallonok (olaszok) Noszvajon is megjelentek. A falutól délkeletre lévõ terület még ma is az Olaszilápa elnevezést viseli.

Az 1332-1333 körül Nagy Lajos által betelepített, francia eredetû karthauzi barátok Eger környékén is megjelentek és Felsõtárkánytól északra, a Barát-völgyben szerzetesrendi kolostort és a Boldogságos Szûz tiszteletére egyházat alapítottak. Az esemény azért jelentõs Noszvaj számára, mert 1430-1433 körül az akkori egri püspök, Rozgonyi Péter birtokcserét bonyolított le a karthauziakkal, amely szerint Noszvaj és Bükkzsérc falukért elcserélte az akkori Al- és Feltárkányt a szerzetesekkel.

Az 1552-es egri vár elleni ostromot megelõzõen a török a város környéki falvakat, köztük Noszvajt, a karthauzi kolostort is feldúlta és felégette, a szerzeteseket pedig elûzte a kolostorukból.

Az egri vár hõsies megvédése és a török szégyenteljes elvonulása után I. Ferdinánd a várvédõ Füghedy János birtokába adta Noszvajt. A Füghedyek nemcsak birtokosai a területnek, hanem itt is laktak. Egyes feltételezések szerint a mai kastély területén a Füghedyek létesítettek elõször kúriát, amelyet élõ sövénnyel vettek körül.

Egy 1564-ben keltezett okirat több fontos és jelentõs tényrõl tudósít: nevezetesen, hogy a török által Noszvajról elûzött karthauzi barátok helyébe birtokosként egy szabad nemes úr, Füghedy János, az egri vár egykori vitéz kapitánya lépett. Egy másik adat arról tudósít, hogy 1564-ben Pozsgai Márton a prédikátor, ami azt is jelenti, hogy ebben az idõben Noszvajon már kálvinista egyház van. Továbbá név szerinti tájékoztatást ad a falu akkori vezetõirõl, "hitesekrõl". De az sem lényegtelen, hogy az okiratban szereplõ nevekbõl kettõt: Petrus és Szepesi családokat még ma is megtaláljuk Noszvajon.

1648-ban Füghedy Mihály utód nélküli halálával a birtokrészbe Hanvay Ferencet iktatták be. Az új birtokos jelentõs vagyonnal rendelkezett Gömör, Kishont, Nógrád, Heves megyékben, egy ideig hevesi alispán is volt. A hódoltsági területen lévõ noszvaji birtoka csak egy volt a sok közül, nem volt túl jelentõs a számára. 1661-ben tett végrendeletében fiatal feleségére, Mocsáry Juditra hagyta.

A Noszvaj birtokosává vált Judit 1676 körül feleségül ment báró Bossányi Miklóshoz, õk lettek Noszvaj egyedüli birtokosai.

Az 1680-as években egy gazdag török borkereskedõ fia a szultáni kincstártól örökáron megvette Almagyart és Noszvajt. Eger megvívása után a városban maradt, megkeresztelkedett és felvette a Noszvaji Ferenc nevet. Utód nélküli halálával az egri házát és vagyonát a minorita rendre hagyományozta.

Az egri vár köré vont katonai, gazdasági blokád (1686) megtette hatását, 1687. december 17-én a kiéheztetett törökök a szabad elvonulás reményében feladták a várat, megszûnt a hódoltsági állapot.

A faluba visszatérõket siralmas állapot fogadta, a házak romosak, a földet elborította a gaz, mindenütt a romlás és enyészet uralkodott. A haza- és újratelepítést segítõ különbözõ engedmények és támogatások mellett is évekre, a legnagyobb erõfeszítésre, kitartásra, összefogásra volt szükség, hogy a borzalmas állapotban lévõ falu házait lakhatóvá, határát újra termõvé tegyék.

Az adómentesség önmagában még nem állította volna talpra a lepusztult, tönkrement falut. Építõanyag, vetõmag, állatállomány is kellett a jórészt batyuval érkezõknek. Ebben és még sok más gondjában, bajában Bossányi báró volt segítségére a falu népének. Ennek tudható be, hogy a szájhagyomány még ma is hálával emlegeti õt és leányát, Krisztinát, aki késõbb is szinte anyáskodva segítette a mindenféle tekintetben magáénak vallott falut és annak népét. A jelentõs segítség és támogatás ellenére is csak sok év múltán érte el, hogy körülbelül 10 110 család települjön le.

Az 1700-as évek elején már Bossányi Krisztina és elsõ férje, Szemere György Noszvaj birtokosai. A házaspár bõséges gyermekáldása a XVIII. század második felére jelentõsen megváltoztatta a falu birtokosainak számát és birtokaik nagyságát. Az addig hosszú idõn keresztül egységes noszvaji birtokot elõször 5, majd 15 részre darabolták. A birtokosok között találjuk a Szemere, Szentpétery, Ottlik, Nikházy, Barczay családokat, valamint ezek utódait, a Szepessy, Szerencsy, Ragály, Fáy, Patay, Darvas, Plathy, Beniczky és Bónis családokat.

A birtokosok számának növekedésével egy idõben kezdtek kialakulni a templom körüli szerényebb és díszesebb kúriák, telkes házak. Ezek közül említésre méltó a volt Beniczky-féle kúria, de épültek díszes kastélyok is, amelyek még ma is állnak.

A XVIII. század derekán bekövetkezett birtokosztás mindenféle tekintetben hátrányos és káros volt a község és lakosai számára. A falunak sok gazdája volt, a valóságban egy sem. Errõl így fogalmazott naplójában a falu egykori bírája, Szabó Péter: "A hatalmával visszaélõ sok kegyetlen úr keze alatt keserves volt a szegény noszvaji paraszt élete. "

1770-ben noszvaji ekés gazdák, házas és házatlan gyalogszeresek a kilenc kérdõpontra úgy nyilatkoztak, hogy földesuraik 1766-ban szerzõdésben szabályozták úrbérterheiket. E szerint a robotot, a dézsmát, a malomárendát, a háztaksát és terményajándékot együttesen 525 forinton válthatják meg. A gyalogok kapával, valamint nyári arató- és cséplõmunkával keresik a kenyerüket, vagy pedig kapával helyben és az egri szõlõhegyen.

Az 1771. évi úrbérrendezés során a falu határát másodosztályúnak minõsítették és 30 kishold szántót, meg 10 hold kaszás rétet adtak minden egész telekhez. A jobbágybirtoknak, legelõnek a majorsági birtoktól való elkülönítése és tagosítása 1863-ban kötött egyezség szerint ment végbe.

1782-ben újabb családok kerültek a noszvaji birtokosok sorába: báró Vécsey Anna, a néhai Almásy Antal özvegye, aki 1775-tõl gróf de la Motte Antal császári ezredes felesége. Az asszony báró Szepessy Sámuel birtokrészét az újonnan épült, de még be nem fejezett kastéllyal együtt megvásárolta 11 ezer forintért. A kastély és a birtok adásvételi szerzõdésének érdekessége, hogy az abban szereplõ minden ingót és ingatlant az öt kiskorú Almásy gyerek kizárólagos vagyonaként, örökségeként kell tekinteni, tehát a Vécsey Anna második házasságából született de la Motte utódok az örökségbõl kizáratnak.

Az 1790-es országgyûlés által honfiúsított francia származású de la Motte márki 1785-1786-ban is az Almásy gyerekek, név szerint János, Antal, Ferenc, Franciska és Mihály törvényes képviselõjének vallotta magát. 1798-ban viszont a legidõsebb fiú, János visszavonta a de la Motte részére adott meghatalmazást, majd két évvel késõbb, 1800-ban, a márki halálát követõen, mint elsõszülött fiú birtokba veszi jogos noszvaji örökségét.

A legifjabb Almásy János méltó volt nagyapjához. Vagyonát, tekintélyét és birtokát rövid idõ alatt jelentõsen gyarapította. Az 1864-es tagosításkor már jórészt a család kezében volt az összes noszvaji nagybirtok.

Steinhauser István egri lakos, császári szállító és nagykereskedõ az egész Almásy-birtokot a kastéllyal együtt megvásárolta 96 ezer forintért 1869-ben, majd késõbb hozományként Berta nevû lányának adta, aki 1878-ban feleségül ment Gallasy Gyula vezérhadbiztoshoz. Az ismeretlenségbõl hirtelen feltûnt katonatiszt vagyonához és címéhez 1890 körül nemesi rangot és címert is szerzett. Gondos, jó gazdának bizonyult a gazdaságban és közéletben is, sikeres és merész vállalkozásokba kezdett. A falutól délre lévõ és feltehetõen az Almásyak által elkezdett majorságot befejezte és feleségérõl Berta- majornak nevezte el.

1900 körül a major mellé szép, kényelmes háromszintes kastélyt építettek, az épülettõl nem messze a Kánya és Forró patak találkozásánál lévõ szigeten, fenyvesekkel borított idillikus környezetben fürdõt és filagóriát építettek.