Ostoros

Ostoros település nevét az Ostoros-patak vizéről nyerte, melyet Anonymus Gesta Hungarorum-a már megemlített (ekkor még Istoros névalakban): "… Árpád vezér és övéi innen továbbmenve eljutottak az Eger vizéig. Kunyhókat készítve több napig ott maradtak, s azt a hegyet, amelyen a vezér számára leveles színt vertek, Színhalomnak nevezték el. Táboruk az Ostoros-pataktól egészen Poroszló váráig húzódott."
Az első konkrét említése a falunak az 1332-1337. évi pápai tizedlajstromban található, Wstaras Welgh (Ostoros-völgy) néven. Ekkor már minden bizonnyal a bélháromkúti apátság területe volt. Az első komoly benépesülést jelzi, hogy 1367-ben I. (Nagy) Lajos király három évi adómentességet biztosított az idetelepülő jobbágyoknak.
1446-ban telepítettek először szőlőt a falu határába, az egri káptalan tulajdonában lévő területre. A munkát a káptalan tihaméri jobbágyai végezték. A szőlő- és bortermelés onnantól kezdve meghatározója a falu gazdasági életének.

A törökök alattés után Eger 1552-es ostroma idején a vár elfoglalására igyekvő törökök teljesen elpusztították Ostorost. A faluban maradt 12 jobbágy még hat évvel később, 1558-ban is pincékben lakott. 1566-ban Kara Dzsófer hatvani bég ismét felégette a települést. A török hódoltsági terület közelsége miatt elnéptelenedő bélháromkúti apátság helyett Ostorost a szarvaskői várhoz rendelik, 1577-ben ennek tartozékaként írták össze, bár a terület a 60-as évek elejétől de facto a hatvani bég érdekeltségébe tartozott és adót is oda fizetett. Eger 1596-ban bekövetkezett eleste után a kamara el is zálogosította a falut. A 17. század elején Bárius Demeter tulajdonában volt, aki aztán zálogba adta Barcsay Jánosnak.

Mindezek után a falu gyakorlatilag száz éven keresztül néptelenül állt, fordulatot az hozott, amikor Czeglédy Albert nagyprépost és püspöki vikárius, akit a király a bélháromkúti apátság élére nevezett ki, visszaváltotta, majd az apátság többi birtokához hasonlóan az egri papi szeminárium tulajdonába került. Ezt követi Ostoros újabb (immáron végleges) benépesülése. 1787-ben 648 lélek lakta a falut.Az 1771 évi úrbérendezés során a község határát az első osztályba sorolták. 1859-ben a paraszti és majorsági tulajdonban lévő szőlőterületek 754 kataszteri holdat tettek ki. A község 1834-es pecsétlenyomatán négyfürtű szőlőtőke található. A filoxéravészt követő elvándorlás itt is éreztette a hatását. 1870-ben 1197 lakost írtak össze, 1880-ban 1130-at. Ezt követően újra növekedésnek indult a falu lakossága, 1891-ben már 1313-an lakták Ostorost.

Ostoros a 20. században

A falu benépesülése során tovább bővült a pincelakásokból álló pincesor, amely több szintben alakult ki. Ostoros területének mintegy felét egészen az 1940-es évek végéig az egri káptalan birtokolta, a völgyben a templom alatt komoly birtokközpontot és pincét alakítottak ki. A kor viszonyai között komoly technológiával dolgoztak: a szántást például gőzgéppel végezték.

A Szadúr dűlőben az egri szeminárium szőlei díszlettek, a Kutya-hegy tetejében kialakított pincészet Kovács József miskolci ügyvéd tulajdona volt, az Aranybika-tető a Kránitz-családé. (Dr. Kovács József 1944-ben, 64 éves korában a holokauszt áldozata lett.) A kisparasztoknak főleg a szomolyai Méti-heggyel határos Rakottyás-dűlőben voltak szőleik. A délnyugatra néző meredek domboldalon a gyakori eróziós károk miatt rendszeresen puttonnyal kellett visszahordani a földet a sorok közé.

Gárdonyi Géza, röviddel egri letelepedése után telket vásárolt magának és fiainak Ostoroson. Mindhárman gyakran kilátogattak ide a falusi csendbe, hogy egy kis enyhülést nyerjenek az akkor még nem is annyira zajos várostól. Nem egy Gárdonyi-novellában fedezhetünk fel ostorosi alakokat, a Göre Gábor bíró úr könyve című műve főhősét az akkori ostorosi bíróról mintázta.

1925. január 31-én, reggel nyolc óra öt perckor a Richter-skála szerinti 5-ös erősségű földrengés földrengés rázta meg Ostorost. A pincelakások falai több helyen megrepedtek, nagyon sok lakhatatlanná vált. Az épített házak közül soknak ledőlt a tűzfala vagy az oromzata, több helyen a kémények is leszakadtak. A templom egyik mellékhajójának mennyezete is beszakadt. A település akkori 406 épületéből csak 8 maradt ép. Csodával határos, hogy nem történt haláleset, sőt még komolyabb sérülés sem. (Ez valószínűleg arra az okra vezethető vissza, hogy a rengés heves volt ugyan, de csak rövid ideig tartott.) A rengést követő kárfelmérés az Ostorost ért kárt 7 milliárd koronában határozta meg. Állami segítséggel ezt követően sok házat emeltek, ekkor épültek az egykori Alvég és Felvég (a mai Honvéd és Arany János utcák) házai.

A falu lakosságának csak mintegy a felét tudta eltartani: akiknek nem volt saját földjük, szőlejük, illetve nem kapta munkát a káptalani birtokon vagy a másik két nagyobb szőlőbirtokosnál, azok elszegődtek summásnak a Dunántúlra. A summás-csapatokat az úgynevezett bandavezérek szervezték, tél végén a banda elutazott a helyszínre és vissza sem tértek a szezon végéig, ami általában október végét, november elejét jelentette. A summás-családok lakták azt a sok-sok pincelakást, amik a mai napig fellelhetők a faluban. Az egyik híres bandavezér, Guba Pista pincelakása az Arany János utca 63-as szám alatt található.

Az 1930-as népszámlálás adatai szerint a község 499 belterületi és 4 külterületi házból állt és 2100 ember lakta. A falu területe 4162 kataszteri hold volt, ebből szántó volt 2146, rét 226, szőlő 406, legelő 863, erdő 172, kert 105, terméketlen terület pedig 170 hold.

1941-ben Ostoroson 1961 római katolikus, 3 református és 5 izraelita lakott.

A második világháború idején Andornak és Kistálya felől érkezve foglalták a szovjet csapatok a falut; itt kisebb károkat okoztak, mint Kistálya borospincéiben, bár túlkapások természetesen itt is előfordultak: Ostoroson a szovjet katonák nemhogy nőket, de még férfiakat is megerőszakoltak. A háborúban 55 ostorosi katona halt hősi halált, a község összlakosságának csaknem 3%-a. Nemcsak nekik, hanem az I. világháború áldozatainak is emléket állít az a két márványtábla, amik a Polgármesteri Hivatal szomszédságában, a Hősök terén állnak. A két névsorban sok ostorosi fedezheti fel valamelyik elfeledett ősét.

A település 1950-ig Borsod megyéhez tartozott, akkor csatolták Heves megyéhez.